Egy napom!!! 6.rész

Egy napom! 6.rész

2013. 09. 15. (vasárnap)

-Aliz….Aliz…Aliz…CARTER.

-Tessék?-kérdeztem megijedve.

-Shh.-mondta nekem Mike.

-Már nem is haragudj te üvöltözöl.-mondtam idegesen.

-Bocsánat. Gyere.-mondta majd kinyújtotta a kezét.

-Semmi gond.-mondtam, majd megfogtam a kezét és fölálltam.

-Hova megyünk?-kérdezte miket halkan miközben kézen fogva vezetett ki a szobából.

-Shh. Maradj csendben.-mondta nekem, majd tovább sétált és fölvitt az emeletre.

-Mike. Mégis hova a francba viszel?-kérdeztem elrántva a kezemet.

-Majd megtudod.-mondta nekem.

-Én most akarom megtudni.-mondtam csípőre vágva a kezemet.

-Javíthatatlan vagy.-mondta sóhajtva, majd…felemelt és elkezdett a karjaiban vinni.

-Mike Wilson.-kezdtem el a mondatomat, de mérgesen rám nézett.

-Fogd be a szádat legalább 1 percre létszíves.-mondta én pedig csendbe maradtam. Pár másodperc múlva elértük a célunkat…vagyis gondolom.

-Itt vagyunk.-mondta Mike, majd lerakott és sóhajtott egyet.

-Na mi van? Néma lettél?-kérdezte én pedig mérgesen néztem rá.

-Most már beszélhetsz csak ne üvöltözz.-mondta, majd leült egy székre és rátámaszkodott a korlátra.

-Akkor ne beszélj. Ülj le.-mondta, és odahúzta maga mellé a másik széket is. Szó nélkül odamentem és leültem.

-Minden reggel itt szoktam ülni és kávét iszok. Voltam kint a boltba, hoztam kávét. Tessék.-mondta, majd felém nyújtott egy műanyag poharat.

-Nyugi. Laktózmentes tej van benne.-mondta mosolyogva, mire én is elmosolyogtam keresztbe tettem a lábamat és elkezdtem nézni előre. Nagyon szép volt a táj innen fentről, pedig csak egy emeletet jöttünk fel.

-Friss levegő, friss kávé, és másnaposság. Kell ennél több?-kérdezte nevetve Mike, de én nem szólaltam meg csak ültem és iszogattam a kávémat.

-Basszus. Ne már, nem akartalak megsérteni inkább beszélj, legyél kíváncsi és mond a magadét…de ez így borzasztó.-mondta mire én elmosolyodtam, de szerintem nem látta, mert takartam a számat a műanyag pohárral.

-Aliz. Kérlek szólalj meg.-mondta felém fordulva és a kezét a combomra tette.

-Ne legyél néma, mert nem tudom mit csinálok.-mondta megsimítva a kezével az arcomat.

-Sokkal jobban szeretem a beszélő Alizt.-mondta nevetve, mire én is elnevettem magamat.

-Én is.-mondtam ki mire ő felpattant a székből.

-Újra beszél. Csodaaaa.-mondta hangosabban.

-Nem volt jó, hogy nem beszéltem. Viszont így jobban halhattalak téged, és jobban együtt érezhettem veled.-mondtam boldogan, mire ő elmosolyodott.

-Ugye milyen szép?-kérdezte, majd a táj felé fordult.

-Tényleg gyönyörű. Én is nézném ezt, minden nap.-mondtam nevetve.

-Sőt, minden reggel nagyon jó lehet erre ébredi.-mondtam, de semmi reakciója nem volt.

-Hát igazából.-mondta felém fordulva, nekem pedig felcsillantak a szemeim.

-Dave szobájából is lehet ezt látni, mert itt van mellettem.-mondta én pedig elhúztam a számat.

-Szóval…aludj itt nála többet és akkor többször láthatod.-mondta nevetve. De én csak ittam tovább a kávémat.

-Rosszat mondtam?-kérdezte feém fordulva.

-Dehogyis, semmi rosszat nem mondtál.-mondtam mosolyogva.

-Akkor jó.-mondta és rámkacsintott, innentől kezdve csendben ültünk egymás mellet, olyan 10 perc múlva kinyílt az ajtó.

-Jóreggelt.-köszönte Dave majd odasétállt hozánk és nekitámaszkodott a korlátnak.

-Az kávé?-kérdezte, mire Mike bólintott egyet és odaadta neki a poharat.

-Életmentő.

-Amúgy. Mit csináltok itt?-kérdezte Dave visszaadva a poharat az öccsének.

-Beszélgetünk, kávézunk, friss levegőt szívunk.-mondta Mike.

-Remélem is hogy csak friss levegőt.-mondta, majd kivette a zsebéből a cigit és rágyújtott.

-Mindenki kivan dölve.-mondta nevetve Dave.

-Nem csodálom. Szerintem nem sokan maradtak józanok. Mondjuk én most nem ittam annyit. A múltkori után semmi kedvem nem volt.-mondta nevetve Mike, mire belőlem és Daveből is kitört a nevetés.

-Inkább ne is beszéljünk róla.-mondtam nevetve, majd újra kortyoltam egyet a kávéból.

-Niki full másnapos lesz ha felkell.-mondta Dave, mire én elkezdtem rázni a fejem.

-Sose tanulja meg.-mondtam nevetve.

-Hát nem. Majd hazaviszem, ha felkelt, otthon kipiheni magát. Eli csak segít neki.-mondta Dave elnyomva a cigi csikket. Mike csak bólintott egyet.

-Eli mennyi idős?-kérdezte meg hirtelen Mike.

-Veled egyidős. 16 éves. Miért?-kérdeztem furán.

-Jah semmi.-mondta nyugodtan, majd elnyomta ő is a cigi csikket.

-Nem szoktál csak úgy ilyet kérdezni.-mondta Dave.

-Mondom semmi különös.-mondta elnevetve magát.

-Mike! Mi történt?-kérdezte Dave, én pedig nem is akartam hallani Mike válaszát és remélem, hogy inkább nem válaszol.

-Csak rám mászott. És elküldtem. Aztán meggondoltam magamat és visszamentem hozzá.-mondta mosolyogva.

-Te lefeküdtél Elivel?-kérdezt Dave, mire nekem összeszorult a gyomrom, és elkedztem a  szám szélét harapdálni.

-Dehogyis. Csak csókolóztunk és fogdostuk egymást. Ha többet akar akkor józanul is álljon elém.

-És ha úgy is felajánlaná, magát belemennél?-kérdezte Dave felhúzva a szemöldökét. Nem hiszem el. Minek kell ennyire belemenni a dolgokba, tudja, hogy szenvedek.

-Miért ne Szőke bögyös csaj. Kinek ne kellene.-mondta nevetve Mike, mire én felpattantam belenéztem mérgesen Dave szemébe és bevonultam a szobába, onnan lementem az emeletről, végignéztem az ébredező embereken és megpillantottam Elit ahogyan beszélget Jadel. Idegesen felkaptam a kistáskámat és kiviharoztam a házból. Nem hiszem el. Tudja nagyon jól Dave, hogy ennyire megvisel ez az egész dolog, mégis ezt teszi. Írtam egy smst Nikinek, hogy ne aggódjon értem. Felhívtam Carlat, hogy eltudnék e hozzá menni amire persze igen volt a válassz. Fölültem a buszra és fél óra múlva már Carla karjaiba omlottam bele.

-Mi a fene történt?-kérdezte tőlem, én pedig besétáltam vele a házba.

-Ne haragudj, hogy csak így rád törtem.

-Ugyan. lemondtam Robint, hogy vészhelyzet van. Mi történt életem?-kérdezte, mire én újra elkezdtem zokogni és elmeséltem neki, mindent onnan hogy Dave megakart csókolni de utána rájött, hogy hülyeséget beszél Mike adott egy arcra puszit mellém feküdt reggel együtt kávéztunk, majd azt hogy Dave mennyire aljas módon kérdezte ki Miket, úgy hogy tudta, hogy én mennyire szenvedek.

-Te jó isten.-mondta ezt, mire elkezdett csörögni a telefonom.

-Ez Dave?-kérdezte mire én bólintottam.

-Amióta eljöttem már tizenötször hívott.-mondtam.

-Carla ne.-mondtam, de ő már felvette a telefont és kihangositotta.

-Mivan?-kérdezte Carla.

-Ööö, jó számot hívtam?-kérdezte Dave.

-Persze, hogy azt hivtál seggfej, mit akarsz?-kérdezte mérgesen.

-Áhh, Carla. Szia. Beszélhetnék Alizzal?-kérdezte.

-Nem. Rohadtul nem.-mondta idegesen.

-Ha így beszél odamegy és elrángatom Alizt.-mondta Idegesen Dave.

-Már bocsáss meg, de pontosan ki miatt is sír?

-Az öcsém miatt.

-Az öcséd és miattad, mert nem vagy normális.-mondta Carla, majd rácsapta a telefont Davere.

-Ide fog jönni.-mondtam sóhajtva.

-Ha akarsz beszélsz vele, én nem állok az utadba. 25 perc múlva csörgött a telefonom újra. Felvettem és kihangosítottam.

-Igen?-szóltam bele.

-Könyörgöm Aliz. Gyere le.-mondta nekem szómórúan.

-Megyek.mondtam majd kinyomtam a telefont megfogtam Carla kezét és kimentünk a lifthez. Mikor kiléptünk az ajtón Dave futott felém és megölelt.

-Annyira, de annyira sajnálom.

-Mire volt ez jó?-kérdeztem tőle.

-Mert egy barom vagyok. Neharagudj.-mondta nekem síva.

-Kérlek ne sírj, nem haragszom.-mondtam mire Carla odajött hozzánk.

-Bocs Dave.-mondta majd kinyújtotta a karját.

-Bocs Carla.-mondta majd megfogta és őt is odarántotta magához. Elhúzódtam és elnevettem magamat.

-Mindig ezt csináljátok. Összevesztek aztán ennyi.-mondtam nevetve.

-Persze, mert csak haragból beszélünk.

-Életeim, megyek mert Robin írt. Puszi Drágám, majd beszélünk.-mondta majd adott egy hatalmas puszit és integetve elszaladt.

-Menjünk haza.-mondta Dave átkarolva és elindult a kocsi felé.

-Vagyis hozzám. Elhoztad a cuccaimat?-kérdeztem mire ő bólintott.

-Nikit lerendezted?-kérdeztem ő pedig újra bólintott és beszállt a kocsiba, én pedig beültem mellé. Az utunk hazafelé csendesen telt. Csak néztem ki a kocsiból. Néztem a fákat, a felhőket.

-Miért csináltad azt amit csináltál?-kérdeztem még mindig kifelé nézve.

-Igazából. Nem tudom. Talán haragudtam a tegnapi miatt, ami nagy hülyeség. Nem vagyok normális. Ne haragudj. Csak…nem tudom megérteni, hogy Mike miért nem vesz észre téged. Egy fantasztikus lányt.-mondta sóhajtva.

-Dave.-kezdtem el a mondatom felé fordulva.

-Nagyon szeretlk. Te vagy az egyik legfontosabb ember az életemben, nagyon jó barátok vagyunk. De ennyi. Se több se kevesebb. Mike pedig…nem tudok rá mit mondani, majd ő eldönti mit szeretne.-mondta Dave combjára téve a kezemet és rámosolyogtam.

-Nagyon szeretlek.-mondta moslyogva. Tovább utaztunk csendben, mígnem elértünk hozzánk.

-Sziasztok.-köszöntem be a házba, de semmi válassz.

-HAHOO.-köszöntem hangosabban.

-Dolgozó szoba.-hallotam anyu hangját.

-Fürdő.-üvöltötte el magát Evy.

-Konyha.-Hallotam Altair hangját a konyhából. Remek, szóval ő is itt alszik.

-Bemegyek Evyhez. Megvársz?-kérdeztem Dave pedig bólintott. Beszaladtam Evyhez.

-Szia. Hallom este végül nem aludt itt Dave, és ma fog. Remélem nem zavarunk, majd titeket a beszélgetésben, ha a másik szobában vagyunk.-mondta Evy a zuhanyzó alól.

-Nem fogtok.-mondtam elhúzva a számat.

-Altair a konyhában van. Van ott neked egy meglepi.

-Oké. Köszi.-mondtam majd kimentem.

-Na menjünk.-mondtam majd elindult és Dave is utána jött.

-Szia.-köszöntem be reflexszerűen a konyhába Altairnak.

-Hello.-köszönt vissza egy túrórúdival a szájában.

-Vagyis. Sziasztok.-mondtam meglepődve, mikor megláttam Briant a pulton ülve.

-Szia Aliz.-köszönt nekem mosolyogva, majd leugrott a pultról odajött és szorosan magához ölelt. Imádom Briant, egyszerűen egy ölelésével feltudja dobni a napomat. Már percek óta ölelkeztünk mikor Dave megköszörülte a torkát.

-Jaj, ne haragudj.-mondtam nevetve elhúzódva, Brian pedig adott egy puszit az arcomra.

-Rég láttalak kislány.-mondta nevetve.

-Én is téged.-mondtam, majd Altair felé fordultam.

-Ő a meglepim?-kérdeztem Brianre mutatva, mire Altair csak bólintott egyet.

-Nem vagyok elég jó?-kérdezte felhúzva a szemöldökét.

-De tökéletese.-mondtam nevetve, majd Davre néztem.

-Bent leszünk a szobámba. Nem tudom Evy hogy tervezte. Itt alszol Biran?-kérdeztem, mire ő bólintott egyet.

-Akkor ma a nappaliban alszol.-mondtam nevetve.

-Szóval. Valaki elfoglalja nálad a kanapét. Vagy zavarnék?-kérdezte Davere nézve, de én nem válaszoltam.

-Igen.-mondta mosolyogva Dave.

-Jólvan. Nyugi. Nem tudtam, hogy van barátja már a „kicsi” Aliznak.-mondta nevetve.

-Nem vagyunk együtt. Csak gyerekkori legjobb barátom.-mondtam bátortalanul.

-Áhh értem.

-Szia kicsim.-jött oda anyu, majd adott két puszit.

-Szia Dave.-mondta és neki is adott két puszit. Biran csak felhúzta a szemöldökét.

-Szobában leszek.-mondta felemelve a kezét és bement az…én szobámba, de pár másodperc múlva visszafordult.

-Hoppá. Téves szoba. Bocsi csak már megszokás.-mondta kacagva és bement Evy szobájába.

-Gyere Dave.-mondtam Dave kezét megragadva és behúztam a szobába.

-Ez ki a fene?-kérdezte mérgesen.

-Evy és Altair egy nagyon jó barátja.-mondtam sóhajtva.

-Majdnem úgy viselkedett veled, mintha kapcsolatban lennétek.-mondta idegesen.

-Dehogyis. De Dave ne legyél ilyen.-mondtam nevetve.

-Ahhh.-mondta levágva magát a kanapéra.

-Szóval. Miről akartál velem beszélni?-kérdeztem leülve mellé.

-Most öszintén.-kezdte el.

-Én miért nem vagyok jó neked?-kérdezte, mire nekem összeszűkültek a szemeim.

-Neeem. Neeem. Ezt nem játszuk.-mondtama  fejemet rázva.

-De komolyan. Megértjük egymást, ismerjük egymást.-mondta megfogva a kezemet, mire én elrántottam.

-Dave. Barátok vagyunk CSAK BARÁTOK.-mondtam kihangsúlyozva.

-Nem akarom, hogy bármi legyen közöttünk. Nem. Ott van neked Niki.

-De mi nagyon jól meglennénk.

-Neem. Barátok vagyunk. Ha összejönnék, és összevesznénk, sose találnánk még egy ilyen barátot. Éppen ezért nem akartam…régebben sem.-mondtam sóhajtva.

-És. Most kérlek menj el.-mondtam rá se nézve.

-De Aliz.-kezdte el mire én felemeltem a kezemet.

-Csak menj el.-mondtam.

-Rendben. Szia. Ne haragudj…szeretlek.-mondta, majd becsukta az ajtót. Én leültem a kanapéra és elkezdtem sírni. Nem hiszem el. Pontosan ettől féltem. Anno ezért mondtam azt hogy nem…nem akarom, azt hogy a barátságuk elromoljon. Pár perc múlva újra kinyílt az ajtó.

-Mit kértem tőled?-kérdeztem kicsit mérgesebben.

-Igazából…semmit.-mondta Brian.

-Ne haragudj. Nem tudtam, hogy te vagy az.-mondtam szipogva.

-Te miért sírsz?-kérdezte leülve mellém.

-Az a barom volt?

-Hagyd Davet.-mondtam majd megfordultam és megöleltem, ő pedig eldönt velem a kanapén.

-Úgy érzem, nem akarod, hogy faggassalak, ezért nem foglak.-mondta, amjd adott egy puszit a fejemre.

-Köszönöm.-mondtam, majd 2 órát így feküdt egymás mellet, végül átrángatott Evy szobájába, hogy beszélgessünk és nevetgéljük. Hajnali 2kor mentünk át a szobámba. Lefeküdtem az ágyba, ő pedig lefeküdt a kanapéra.

-Jóéjt.-mondtam neki.
-Neked is.-mondta nevetve. Én pedig elaludtam, de fogalmam sem volt, hogy fogok Dave szemébe nézni holnap….

Folytatás várható...